Borostyán

A borostyán vagy borostyánkő fosszilis ( megkövesedett ) gyanta. Gyakran ásványként tartják számon, valójában azonban nem önálló ásványfaj, hanem számos szerves ásvány elegye.

Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát, százlábút ) kisebb állatokat növényi maradványokat, melyek az értékét növelik. Az ókorban a borostyánnak magas ára volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében. A középkorban a vele való kereskedelem elsorvadt. Az abszolutizmus korában viszont az arisztokrácia a fényűzés egyik szimbólumának tekintette. Halászata ekkor indult meg. A 19. században már a földben is kutattak borostyánkő után. Több módszerrel munkálják meg: savval maratják, vésik, esztergálják, főzve hajlítják, lenolajjal ragasztják. Zárványként víz, terpentinolaj apró hólyagocskákban, és pirit kristály is előfordul. Sóoldatban való úsztatással megkülönböztethető, mert készíthető olyan sűrűségű oldat, melyben a valódi borostyán a felszínen lebeg vagy úszik, míg a nagyobb sűrűségű mesterséges darabok elsüllyednek. Hőre lágyul és formázható, könnyen meggyullad, fenyő és tömjén illatot ad, kormozva elég. Dörzsölésre statikus áramot vesz fel, s mivel a görögök elektronnak nevezték a borostyánkövet, innen ered az elektromosság szó.